Húsvéthétfő volt, és a kollégiumban még mindenki nyugodtan szunyókált, a fiúk kivételével. A régóta várt ünnepnap ugyanis egy kis életet vitt az addig unalmasnak mondható életbe.
Tilda persze teljes nyugalomban feküdt az ágyán, szokásos, kedvenc pózában. Ez a bizonyos testtartás, annyiból állt, hogy az egyik kezét a párna alácsúsztatta, míg a másikkal a fülére szorította a vánkos másik oldalát. Eközben a takarót a nyakáig húzta, de a a bal combját kidugva, a lábai közé szorította.
Ugyanígy talált rá Böbe, amikor szeptemberben megérkezett. Róla annyit kell tudni, hogy egy Bihardancsháza nevezetű kis faluból érkezett, az öccsével, de hogy hogyan? Ezt senki se értette igazán. Az iskolában rajtuk kívül csakis tehetős emberek gyerekei tanultak.
A családjában ő volt a legfiatalabb lány, és ő is örökölte a legtöbb sütnivalót. Ő volt a falu büszkesége; nem is vártak semmire, a dancsháziak elküldték Bözsit, hogy abból a nagy fejéből még nagyobbat csináljon - a kis Gergellyel együtt.
Gondolhatjátok, mennyire büszke is volt rá, hogy ő aztán tanyáról jött. Persze a jó Isten úgy készítette, hogy pont Tildának legyen a szobatársa, aki a teljes ellentéte.
Tildácska ugyanis Szegedről érkezett, egy kimondottan gazdag családból, amire soha, egy percig sem volt büszke.
Persze az első találkozás alkalmával, még semmit sem tudtak egymásról...
Böbe hajnalban érkezett, a legkorábbi vonattal, hiszen sietni akart. Ő akart az első lenni mindenben, hogy bebizonyítsa, a falusiaknak is éppen olyan jól jár az agyuk, akár gazdagéknak.
Benyitott a szűk kis szobába, ahol rögtön egy alvó sáskát pillantott meg. Átlendítette a vállán a ruhákkal tömött búzászsákját, és a másik ágyra hajította. A nagy csattanásra Tilda rögtön felriadt, és ijedtében a párnát, fegyverként fogta az ismeretlenre, mire Bözske felemelte a kezeit kuncogva.
- Te meg ki a frász vagy? - kérdezte Tilda.
- Nyugi, én csak a szobatársad vagyok - nevetett Böbe, majd lehuppant a recsegős fekhelyre, nem is sejtve, hogy mi lapul ott.
- Vigyázz! - kiáltott fel hirtelen a szegedi, de már késő volt. Böbe hasára ugrott hirtelen egy eleven kiscica, majd karmait a mellkasába vájta. Persze a parasztlány meg sem rezdült, csak meghökkenve nézett farkasszemet a macskával. A kis állatka annyira megijedt Bözsi tekintetétől, hogy magától lemászott róla, és az ölébe feküdt.
- Azér' ám! - aratott mosolyogva diadalt, majd elkezdte simogatni. - Ő meg ki? - kérdezte az idegen, míg Tilda csak ledöbbenve lett tanúja az esetnek. Ő még messziről sem látott cicát, ezért nem is nagyon tudott vele bánni. Mennyire le is döbbent, amikor a kis Miricet a szekrényben találta...
Az érkezésekor még az augusztusi nap sütött, és a szél is alig járt. Miután Tildának sikerült túljutnia a morcos portáson, fel is jutott a szoba ajtajáig. Egy nagyot sóhajtott, majd belépett. A kis zugban finom, édes illat száldogállt, és az egész helyet rengeteg fény járta át. A falak fehérre lettek festve, és a padló sárga szőnyeggel volt fedve. A gimnazista kibújt a kis cipőjéből, majd beljebb lépkedett. Az ablaktól jobbra egy ajtó állt magányosan, ami az erkélyre nyílt. Két szemközti ágy feküdt egymás mellett, amire még nem lett húzva ágynemű. Tilda az ablak melletti ágyra dobta a cuccát, és mellé ugrott.
Ahogy fekve is körülnézett, a sarokban egy kis párnát pillantott meg. Úgy festett, mintha egy állat párnája lett volna. A lány hevesen a közelebbi szekrényhez rohant, majd kitárta. Elsőre nem tűnt fel neki semmi, de ahogy jobban megnézte, a szekrény egyik lapja nem feszült egészen a falhoz, így megpróbálta kifeszíteni. A fa hirtelen Tilda kezébe csusszant, mögötte egy rejtett nyílással. Odébb dobta a fadarabot, és belenézet nyílásba, amiben egy aprócska kiscica lapult, mellette egy levéllel.
Kedves Megtaláló,
Ő itt Miric. Egy sikátorban találtuk, még márciusban, és rögtön a szívünkhöz nőtt. Befogadtuk, és Kolozsváriné tudta nélkül a koleszba csempésztük. Kérünk téged, hogy vigyázz rá, és etesd, itasd. Nem hagyhatjuk, hogy bármi baja essen, a mi kis Miricünknek!
Bizalommal,
A 12/D-s lányok!
- Á, ezek szerint a portás nem más, mint Kolozsváriné... - suttogta a lány, egy szétbarikádozott szekrény darabjai között, kezében egy macskával.
Jobban szemügyre vette a cicát, akinek selymes, vörös bundája volt, és kéken csillogó szemei. Csendben dorombolt Tilda kezében, míg ő a levelet szorongatta.
- És mond csak, mégis mi legyen veled? Hm? Ejj, ejj... Nem elég, hogy még magamon is uralkodnom kell az Isten háta mögött, még rád is ügyelnem kell...
Felállt, és a kis állatot az ágyára rakta, amíg elpakolta a szekrény darabjait, majd ő is Miric mellé telepedett.
- Szóval Miricnek hívnak. Mesélsz valamit magadról? Honnan jöttél? Vannak szüleid? - kérdezgette a macsekot, akitől nem jött válasz. - Igaz is, az állatok nem beszélnek...
Azóta a kis állat hű társa volt a két leányzónak fél éven át. Bár Bözse szemmel láthatóan sokkal jobban értett az állatokhoz, így mindketten tanultak egymástól, akár a testvérek. Azonban meg kell hagyni, cseppet sem hasonlítottak. Tilda csendesebb, és morcoskásabb volt, míg Böbéből állandóan szivárgott a vidámság, és folyton beszélt. Bár, neki is megvolt a saját alvópóza, ami - a szegedi lányéval ellentétben, - inkább egy keresztre hasonlított, ugyanis minden végtagját az ágy sarkaihoz szegezte, és a takaró csak középen fedte el.
Így aludtak mind a ketten, Böbe horkolással biztosított, zenei aláfestése alatt, mit sem sejtve a már kint ólálkodó veszélyről, ami egyre csak az ajtójukhoz közeledett. A táncsisos fiúk.
Ez volt Karcag fiúiskolája, ami a Gábor Áron szomszédságában állt. Mondanom sem kell, a táncsicsosok már rég kinézték maguknak Tildát és Böbét, így Kolozsváriné engedélye nélkül, hatalmas teletöltött vödrök kíséretében érkeztek a leánykollégiumba. Mindahányan voltak, csakis abba a szobába akartak bejutni, de persze ez kizárólag Gombocz Gergely segítségével sikerülhetett. Ő vezette - elsős létére - az egész bagázst.
Egy szempillantás alatt betörtek, majd borították is a nagy vödröket a lányok nyakába, majd futottak is tovább, a következő szobába. Így az egész kollégium pár percen belül csak a sikoltozástól, és nevetéstől lett hangos, amire természetesen Kolozsváriné is felriadt. Egy szál kombinéban, egy fakanállal a kezében próbálta elhessegetni a hívatlan vendégeket, közben kiáltozott.
- Csirkefogók! Ki innen! Na, gyerünk, szedjétek a lábatokat! - visította.
Tilda, és Böbe csak szótlanul néztek egymásra, csurom vizesen, és egyszerre csak mind a ketten elnevették magukat.
- Mehetünk? - kérdezte a parasztlány, mire a szegedi csak bólintott, majd sebesen az ágyuk széléhez készített vödrökhöz nyúltak, és már rohantak is kifelé.
- Gyertek lányok! Indítsunk ellentámadást! - kiabálta Böbe, mire Tilda csak folytatta:
- Mutassuk meg a táncsicsosoknak, hogy mi is le tudjuk ám őket locsolni!
Mindketten előre felkészültek erre a napra, akár csak a kollégium legtöbb lány tagja. Kolozsváriné akármilyen hangosan kiabálhatott, és sikítozhatott, nem tudott visszatartani húsz eleven gimnazistát, aki hősies elszántsággal rohantak, hogy elégtételt vegyenek a fiúktól. Azok, akik a kollégiumban maradtak, az ablakokból, a kifutók pedig szemtől-szembe öntötték a jéggel hűtött vizet.
Böbe és Tilda egészen a város külső részéig követte a kis Gergelyt, meg a hozzá csapódott fiúkat, de ott elnyelte őket a föld. A két lány hiába nézett jobbra, balra, hűlt helyüket sem találta.
- Hol lehetnek? - lihegte a szegedi lány.
- A fene sem tudja - tette a csípőjére a kezét Bözsi, akinek egyébként cseppet sem volt megterhelő, ez a kis kocogás. Körbenézett, és jobbra fordulva meg is látta azt a bizonyos lebujt.
A Dombi kocsma nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen egy kisebb emelkedőre épült. Akármilyen messze is volt ez az italozó a város közepétől, ez volt a legnépszerűbb, a rozoga falival és a hatalmas felirattal a tetején. Némelyek képesek voltak több kilométert is biciklizni, hogy aztán a Dombiban a sárgaföldig igyák magukat.
Persze a két gimnazista lány nem ezért érkezett, de a sors úgy akarta, hogy mégis bemenjenek egy szál csurom víz ruhácskában. Nem számítottak senkire a kocsmában, csak abban reménykedtek, hogy a táncsicsos fiúkat meglephetik - főleg Gergelyt, akit mellékesen Bubusnak csúfoltak.
Két - már régóta kiürült - üveggel a kezükben futottak be az omladozó italozó mellé, ahonnan kellemes hangok szivárogtak.
- Várj csak! - ragadta meg hirtelen Tilda a parasztlány karját. - Hallgasd csak! - suttogta. Most, hogy a két lány jobban megállt, egy ismeretlen nyelvű zenére lett figyelmes.
- Ez csak nem? - válaszolta elkerekedett szemekkel Böbe.
- De! Ez angolul van - mondta, majd a fülét gyorsan a falhoz tapasztotta.
- Na nem! Ilyet nem játszotok velem! - fakadt ki Bözsiből. - Nem elég, hogy vizes is vagyok, a hülye öcsém megszökött, ráadásként még egy olyan lepratelepet is sikerült találnunk, ahol illegális zenét játszanak - hadarta. A kis Erzsébet születése óta megrögzötten gyorsan beszélt.
- Ne így állj hozzá! Inkább menjünk be, és hallgassuk meg! - nyúlt ismét Böbe kezéért.
- Még jó, hogy egy lázadó szobatársat sikerült kifognom - panaszkodott, majd Tilda után eredt.
Ahogy beléptek, egy átlagos kocsma látványa fogadta őket. Sötét falakkal körbezárt tér, és alkoholszag. Bárpult, néhány rozoga asztal, és a színpad. Egy aprócska katedra, mögötte egy narancssárga függönnyel, amin látszódtak az eddig elszenvedett napok után hátramaradt foltok. Előtte pedig egy huszonéves fiú ült, és a gitárját hangolta, miközben valamiféle angol dalt dúdolt. Egyszerű fekete haja volt, és csillogó, kék szemei, amiket szorosan a gitárra szegezett. Persze amint a két lány belépett ő is felkapta a fejét, majd a lábával megpöckölte a mellette alvó másik fiút. Égnek álló barna haja felfelé ágaskodott, még úgy is, hogy valószínűleg most ébredt.
- Mi van? - morogta, majd a másik oldalára fordult.
- Vendégek - válaszolta a kék szemű, de a tekintete újra a gitárra csúszott.
- Mi? - ugrott fel gyorsan, és Tildára meredt. - De ő csak egyedül van - dörzsölte meg a szemét.
Tilda tényleg magányosan álldogált, szótlanul, míg Böbe hátrébb sétált, rávetve magát az egyik kényelmesnek ígérkező székre.
- Itt vagyok! - kiáltott, míg próbált a bárszékről látható szögbe hajolni, de azzal a lendülettel a földre is zuhant. A nagy csattanásra pedig, egy harmadik fiú is felpattant az álomból.
- Betörők, szellemek, katonák, vagy anyám? - kérdezte, majd vissza is dőlt, míg a második fiú rögtön Böbe segítségére sietett.
- Minden oké? - hajolt fölé, majd felsegítette.
- Tiszta dili - mosolygott a lány.
- Nyéki Péter! - mutatkozott be, majd egy puszit nyomott a dancsházi kezére.
- Gombocz Böbe! - vigyorodott el, és az arca kezdett elvörösödni.
Miközben Bözsi túl volt élete legromantikusabb, és egyben legkínosabb bemutatkozásán, Tilda jobban körülnézett. Meglátta azt a bizonyos kis cetlit:
###
Ó, a vonzalom. Valahogy minden irományban, már évek óta csak a szerelemről beszélnek, de kistestvérét soha, senki sem tárgyalja. Pedig ki az ég tudná megmondani, hogy mitől vonzódik egyik a másikhoz? Szőke a barnához, fekete a vöröshöz? Sajnos ez, nem ilyen egyszerű...
Tilda egész életében bármiféle vonzalom nélkül élt -, ellentétben Böbével, aki már hamar rájött az édességek bájára. A szegedi lánynak eddig senki sem tetszett meg, még egy kósza pillanatban sem. Foghatjuk ezt arra, hogy válogatós, vagy a belső értékeket nézi, pedig csak még nem találkozott azzal a bizonyos illetővel. Most arra várhattok, hogy a következő sor "Egészen idáig..." - al kezdődjön, de nem fog, sőt.
Tilda morcosan vonta kérdőre a gitározó fiút, aki még csak ügyet sem vetett rá.
- Ó, az csak egy lehetőség - jött a válasz hátulról, Petitől, aki még mindig Böbe kezét szorongatta. Hirtelen észhez kapva elengedte a lány puha kacsóját, és gyorsan Tildához fordult. - A pesti Zene Akadémia válogatója - lépett oda, és vette kezébe a cetlit. - A nyertes Pesten élhet, nekünk pedig egy próbát megér - csuklott el a hangja.
- Pestre akartok menni? - kérdezte Tilda.
- Ki, ne akarna? - húzta fel a vállát a fiú.
Eközben Böbe ismét visszalépett a bárpult melletti székhez, és szemezni kezdett vele. A fejében azok a gondolatok lebegtek, hogy megéri-e újra felülni rá. Az egyszerű ülőhely hívogatta a lányt, a fekete bőrfedésével, a forgó részével, és kecses lábaival.
Böbe viszont -, tanulva az előző esetből -, megrázta a fejét, és a többiekhez lépett.
- Micsoda? - vágott közbe.
- Ez a három fiatalember részt akar venni egy válogatón, hogy Pestre mehessen - válaszolta a szobatársa kissé mérgesen. - Egyáltalán kik vagytok ti, hogy húsvétkor, egy kocsmában bujkáltok? - vonta őket kérdőre.
- Na és ti, akik szinte csupaszon, ugyanott vagytok? - szólt közbe a gitáros fiú a háttérből, de még mindig csak hangolt, a fejét sem fordította. Ez csak még ellenszenvessé tette Tilda számára. Vele aztán senki ne beszéljen úgy, hogy még csak oda sem néz!
- Á, csak Andris... - vetette oda Péter félvállról.
- Csak Tilda... - utánozta a fiút Böbe, mire csak mindketten elvigyorodtak.
Míg a szegedi lány szinte szikrát szórt a szemével Andrisra, szobatársa a lila ködben botorkált, kábán.
- Mi kerestünk valakit! - emelte fel a hangját Tilda.
- Akkor miért vagytok még itt? - bámulta továbbra is csak a vörösen izzó basszusgitárt, ami csak jobban hergelte a lányt.
- Nem is vagyunk! - ragadta meg a - szinte eszméletlen - Böbe karját, és már ki is vonszolta.
###
Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Remélem tetszett, és a továbbiakban is visszatévedsz a blogra. Ha tetszett a fejezet, pipáljatok, kommenteljetek, és ha a továbbiakra is kíváncsiak vagytok iratkozzatok fel!
.
.